ProjectsAnda Present

 

 

Az Anda Present a világ 44 országában jelenlévő vállalat, amely több mint 3700 féle, prémium kategóriás üzleti ajándékot, illetve promóciós terméket gyárt. A cég számára, a 2013-as düsseldorfi PSI nemzetközi kiállításra terveztünk egy 225 m2-es egyedi, mégis moduláris elemekre épített kiállítási stand designt. A PSI egy évente megrendezésre kerülő, a promóciós tárgyak gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégeket felvonultató nemzetközi kiállítás, Düsseldorfban.

 

Az Ügyfél kérése az volt, hogy a stand négy-ötféle alapterületre is variálható legyen, mert a PSI mellett, más, kisebb kiállításokon is meg kívánt jelenni a standdal. Így egy egyszerűen, a helyszín adottságainak megfelelően variálható standot kellett terveznünk, mind méretében, mind pedig funkcionalitásában. Azaz egy olyan egyedi és mégis moduláris standra volt szükség, ami alkalmas arra, hogy a stand elemeinek variálásával és felhasználásával akár 9-225 m2-ig lehetséges legyen a stand építése. Emellett a kiállítási stand gyártásakor és megépítésekor ügyelni kellett, hogy a stand minősége és állapota bírja akár a sokszoros felépítést is.

 

A modularitás miatt, a kiállítási standoknál járatos, SYMA vázrendszert választottuk alapul, amit kívülről minőségi külső burkolatokkal alakítottunk át egyedivé. A tervezés folyamán a meglévő arculati elemek felhasználásával alakítottuk ki a kiállítási stand designját. Mivel az Anda Present arculati színei a citromsárga és a magenta így mi is ezeket a színeket választottuk a burkolati kialakításoknál. A brandet nagyméretű felületvilágított plakátokkal tettük még figyelemfelkeltőbbé és messziről észrevehetővé.

 

Düsseldorfban a cég a legnagyobb méretű változattal, a 225 m2-es standdal képviselte magát. A kiállítási stand maximális kihasználásának érdekében a stand oldalfalaiba integrált nagyméretű, „L” alakú vitrineket terveztünk, a sokszínű termékplatform bemutatásához. Szintén ezekben a falszakaszokban kapott helyett egy-egy, keretezéssel hangsúlyozott plakát grafika, melyeket a keretbe épített spotlámpák világítanak meg. A fő fronton középen helyeztük el az információs pultot, mely mögött rögtön az arculati grafikákkal dekorált és plexi lapokkal leválasztott VIP lounge található. A VIP lounge és az információs pult körül C alakban helyeztük el a bárpulthoz tartozó lounge részt. A hátsó falra terveztük a bárpultot, mely mögött a raktár található, ahol a promóciós szóróanyagokat, és a bárpult többletkészletét lehet raktározni, mindezt oly módon, hogy a raktár és a bárpult között praktikussági okokból közvetlen kapcsolatot lehessen kialakítani.

 

A bárpult egyik oldalán adtunk helyet a kissé elkülönített tárgyalónak. A tárgyaló exkluzív érzetéért számos elem felel, mint például egy média fal LED tévével, amin tárgyalás során mód van a különböző termékek bemutatására. A stand tárgyaló részében a növények telepítésével értük el a komfortosabb érzést, míg az egyik oldalon egy vitrin felel a promóciós tárgyak valós bemutatásért.

 

A bárpult másik oldalán egy promóciós fal kapott helyet, ahol egy mini fotó stúdió került kialakításra, így minden látogató készíthet egy képet a cég kabalafigurájával. A bár és az instant fotó stúdió között biztosítottunk bejáratot a hátsó raktárba.

 

A kiállítási stand messziről jól észrevehető, a hatalmas plakátnak köszönhetően, ami a stand tengelyén, a bárpult felett található. Különösképpen hangsúlyos elemről van szó, hiszen ez egy dupla elem magas keret, aminek a felső területén belül helyezkedik el az image grafika.

 

A düsseldorfi kiállítást követően a cég ugyan ennek a kiállítási standnak a kisebbik variációival volt jelen: Varsóban egy 75 m2-es, és Párizsban egy 85 m2-es standdal.

Read more