ProjectsGoogle House

 

 

A Google olyat csinált Budapesten, amit Európában alig. Azután, hogy a vállalat kialakíttatta Budapest szívében központját, olyan időszakos interaktív kiállítás megtervezésére kérte fel a Shapeinnot, mely egy átlag családi ház szobastruktúrájával rendelkezik, ám mind ezt Google verzióban tálalja.

 

A Google minden évben egy interaktív kiállítási installációval hívja fel magára, és az oktatóközpontjában zajló munkára a figyelmet. Jelen esetben a Google House fantázianevet kapta az installáció, amin szinte egy percet sem kellet gondolkodni, hiszen magától értetődő volt a tematikája.

 

Át kellett gondolnunk, hogy egy oktatóközpont belsejében, hogyan is lehetne kialakítani egy családi fészket. Kézenfekvő volt, hogy a központ egyik sarokrészéből, egy „L” alakú területből, fogjuk kialakítani a feszes ház alaprajzot, melyben helyet kapott egy portál, konyha étkezővel, nappali, szülői háló és egy gyerekszoba.

 

Mint minden normál ház esetében, úgy itt is úgy terveztük, hogy a komplexum egy portálon keresztül legyen megközelíthető, ahol már egyből zavarba ejtő elemekkel találkozhat a látogató. Mivel az egész kiállítás egy épület belsejében található, így egy ház bejáratát kellet imitálnunk, persze mindezt kívül már megszokott elemekkel, mint például egy kerti pad, műfű vagy épp egy locsolókanna.

 

Belépve a „házba” egy háromfunkciójú térben találhatjuk magunkat, ahol az étkező, a konyha és a nappali kapott helyet. A nappalit a hagyományos értelemben vett alap bútorokkal rendeztük be; TV, kanapé, fotel, dohányasztal és az otthonos meghitt hangulatért felelős képek a falakon, szőnyeg a padlón. Ugyan ebbe a térbe integráltuk be a konyhát, mely szintén tartalmaz minden klasszikus konyhaberendezést. Természetesen a design során a konyhabútor színénél visszaköszön a Google sárga, a berendezési tárgyaknál pedig a Google piros, kék és zöld. Az étkezőt pedig a konyhapult kettős funkciójával oldottuk meg, melyet bárszékek alkalmazásával tettünk egyértelművé.

 

A szülői háló legérdekesebb eleme egy nagy Google térképcikkely Budapestről, amit az egyik falszakaszra, mint tapéta vittünk fel, mely érdekességét fokozza a 3d-s jelölő tüskék elpötyögtetése a térképen. Az egész olyan hatást kelt mintha csak a monitoron néznénk a Google Maps-et. Természetesen ide terveztünk egy franciaágyat éjjeliszekrényekkel, valamin egy egyedi, absztrahált faág könyvespolcot.

 

Közlekedőn keresztül jutunk el a gyerekszobáig, ahol több olyan elem is található, mely megragadja a figyelmet. A szoba központi motívumának az utópista, sci-fi Budapestet bemutató álablak mondható, mely futurisztikus képvilágán elgondolkodik az ember. A másik erős motívum a Rubik kocka fal, mely, mint díszítő szegmens jelenik meg az egyik oldalsó falon. A szoba erősségét számos egyéb kép, berendezés és dekortárgy adja.

 

A házban több a szobákat összekötő közlekedő is található, melyek kuriózuma, hogy érdekes tárgyakkal vagy képekkel dekoráltuk azokat.

Read more