ProjectsShopguard

 

 

A Shopguard az egyik legjelentősebb áruvédelmi eszközöket gyártó vállalat. A vállalkozás szó szerint egy garázsban indult Budapesten, mára pedig egy világszerte elismert cég lett az áruvédelmi szakterületen. A fejlődés rohamos léptekben történt, így nem csoda, hogy gyorsan az iparág nemzetközi szereplőjévé vált. Ezen a szinten már evidencia, hogy meg kell mutatkozni számos külföldi, neves kiállításon. A cég 2014-ben is egy 100 m2-es standdal reprezentálta magát az Euroshop kiállításán Düsseldorfban. Az Euroshop a világvezető kereskedelmi megoldásokat felvonultató vásár, mely háromévente jelentkezik. Ezen a trade shown a Shopguard egy egyedülálló környezettel jelent meg.

Formaképzését tekintve, mondhatni két test áthatásából születtek meg a teret tagoló egységek, így praktikusan létrejött a metsződésben egy olyan fedett tárgyaló, mely kellő intimitást nyújt az esetleges ügyfelekkel való értekezéshez. A tárgyaló két oldalára nyitott fedett teret terveztünk, ahol az egyik oldalon egy bárpult kapott helyet a hozzá tartozó lounge-al, a másik oldalon pedig egy prezentációs fal található, amit a „Drinkspector” (üvegvédő biléta) termék bemutatására szolgáló térrel egészítettünk ki. Ezt a terméket, egy igencsak reprezentatív, absztrahált üveg formájú displayen helyeztük el, mely élébe indirekt világítást terveztünk.

A falelemekkel határolt tér előtt kerültek telepítésre a prezentációs, bemutató felületek és az információs pultok. A bemutató felületek és bizonyos falelemek, diszkrét, indirekt módon kivitelezett világítást kaptak, ez által biztosítva a még exkluzívabb érzetet nyújtó kiállítóteret. Továbbá számos médiaelem került kihelyezésre, többek között Led televíziók, melyeket a falakba integráltunk, így biztosítottunk az eszközök, szoftverek prezentálásához és a termékbemutató filmek vetítéséhez megfelelő felületet. A pavilon vonalvezetése áramló, és ez ugyan csak visszaköszön a prezentációs asztaloknál.

A Shopguard roppant nagy hangsúlyt fektet a termékei formatervezésére. Csak, hogy említésre kerüljön, 2014-ben, Oltvai Balázs révén, a „Drinkspector” fantázia nevű termékük megkapta a Magyar Formatervezési Díjat, így nem csoda, hogy a kiállítótereiknek és az ott megjelenő felületképzéseknek, valamint anyaghasználatoknak hűen tükröznie kellett a cég ezen szemléletét.

Ami először feltűnik a standdal kapcsolatban az a fehér dominanciája, mely jelen esetben is komolyságot és eleganciát sugall. Hangsúlyos elhelyezést kapott a cég logója, a stand minden oldalán. A logó szürke és magenta színével egészült ki a design, így teremtve egyensúlyt az egész stand designban.

Ennél a modern tervezésnél egyértelműen a tudatos gondolkodásmódra építettünk, hiszen az új termékeket bemutató displayek, a VRS fal, valamint a Playtable-ök mozgathatóak, újrafelhasználhatóak, showroomban elhelyezhetőek, így biztosítva a cég számára kisebb ökológiai lábnyomot és költségvetést.

Read more